Itt történet következő része,jó olvasást!
Küldetés idő hajnali 3:00
A három járműből álló úgynevezett alakulat szépen haladt tovább a távolba. Egyik kilométer követte a másikat és talán csak a sofőr tudta hol is vannak egészen pontosan mivel a sötétben nem lehetett túl sokat látni az útból. Az idő egyelőre kellemesen hűvös maradt, jelét sem mutatva a nappal várható iszonyú hőségnek.
Az állatok is sokkal aktívabbak voltak ezek közt a körülmények közt, nem egyszer átrohantak a konvoj előtt, de nagyobb problémát szerencsére nem okoztak. A tevék elégedetten ballagtak a dűnék között, jól láthatóan nem idegeskedtek semmi miatt mivel nem sok ellenségük volt, a keselyűk az út mellett álló tetemekből falatoztak, néha-néha összekapva egy-egy finomabb falatért. A három jármű nem zavart senkit és semmit, talán csak a kisebb sivatagi rókák menekültek rémülten a homokba vájt üregeikbe, amikor meghallották a motor zaját.
Az elől haladó kocsi tartotta a sebességet és lámpával jelzett a busz sofőrjének, ha egy nagyobb akadály kertült az útba, amit ki kellett kerülni. Csak ritkán lassultak le egy kicsit az úttesten lévő roncsok miatt, de sosem állhattak meg, így ha szükséges volt és egy akadály az út mindkét oldalát elállta az első autó jelzett majd felgyorsult és kihasználva adottságait nemes egyszerűséggel eltakarította az útból.
A legtöbb esetben az akadály egy kiégett roncs volt így a katonai autó könnyedén félretudta lökni, de ha csak egy kevés esély is volt rá, hogy az akadály egy csapda része a busz utasítást kapott rádión a lassításra miközben az első autó jókora előnyét kihasználva megállt és felszámolta az akadályt. Mire a busz odaért a kocsi ment is tovább.
A csapat tagjai a kellemes pihenő után feltöltődve beszélgettek tovább eltekintve Jacktől, aki az ablakon keresztül a végtelennek tűnő csillagos eget fürkészte. A többiek történeteit (amikből egyébként nem volt túlságosan sok) ezerszer hallotta már, így a csillagok sokkal érdekesebbnek bizonyultak.
A kinti világ mellett szólt az-az érv is, hogy Jack a belső ülésen ült tehát Indiana volt az ablak mellett és így a fiú, ha akarta nyugodtan szippanthatott egy keveset a lány hajának édes illatából és hallgathatta a szuszogását is.
Trekkford tovább szundikált hátul egészen addig, amíg elő nem került egy újabb adag ital. Amikor bor édes illata betöltötte a levegőt Trekkford éhező hegyi medve módjára, morogva előreballagott és egy jókora poharat nyomott az üveg szájához, majd amikor megkapta az italt elégedetten iszogatta.
A katonák a fejüket csóválva adtak hangot elégedetlenségüknek, remélték, hogy az előző körben már kifogyott minden, de csalódniuk kellett. A kis csapat mindig tartogatott meglepetéseket, csak hamar betöltötte a levegőt az ital illata és a halk nevetés. Még Indiana is felébredt, amikor egy jobb, vagyis inkább tűrhetőbb viccen a csapat egyként nevetett fel.
A lány finoman megdörzsölte szemeit az öklével akár egy kisgyerek majd hátrasimította arcába hulló kusza hajtincseit. Nyammogott egy picit, nyújtózott egyet majd a párnaként szolgáló fiúra pillantott.
- Ühm ... Mi történt megérkeztünk?
Szusszant alig hallhatóan a lány miközben laposakat pislogott jelezve, hogy nem ébredt fel egészen.
- Nem, nem csak úgy fest a többiek megint találtak egy kis italt.
Közölte Jack kedvesen mosolyogva, kissé megmozgatta a vállát mivel egészen elgémberedett. A lány ugyan jól aludt, de ő azért ült már kényelmesebben is.
- Csodás... mikor érünk a pihenőbe?
Az építész fiú egy kissé csalódott sóhajt hallatott, ami valószínűleg az elmulasztott álldogálásnak volt betudható.
- Azon már régen túl vagyunk. Azt hiszem, hamarosan elérjük Talafar városát.
Indiana meglepetten pislogott majd kissé lehajtotta a fejét, mert rájött, hogy nem csak ő, hanem a fiú sem tudott megmozdulni és ez csakis miatta van.
- Ne haragudj Jack. Fel kellett volna ébresztened.
A fiú csak legyintett egyet majd mosolyogva beleborzolt a lány hajába.
- Ne butáskodj, annyira aranyosan aludtál nem volt szívem téged felkelteni. Viszont mutatok valamit.
Jack Indiana mögé mutatott, a lány pillogott majd megfordult és kinézett az ablakon. A szó legszorosabb értelmében tátva maradt a szája, amit a fiú egy elégedett vigyorral nyugtázott. A csillagok éppen annyira lenyűgözték a lányt, mint őt, ez egy újabb közös pont volt, egy újabb hasonlóság, amiért Jack csak még szerelmesebb lett.
- Ez gyönyörű.
A fiú mosolyogva bólintott
- Bizony-bizony. Gondoltam, hogy tetszeni fog.
A lány szorosan az ablakhoz tapadt, hogy még többet láthasson a sötét tengernek tűnő, csillagokkal borított égből.
- Tetszeni? Imádom!
Jack halkan felnevetett majd bólintott egyet
- Csodaszép. Ennyi csillagot nem lehet látni akárhol, de a kegyetlen sivatag azoknak, akik tényleg érdemesek rá felfedi a csodáját.
Az építész tekintete ugyan a lányon maradt, de ez csak annak volt betudható, hogy nemrégiben alaposan megszemlélte a csodás látványt. Bár Indianát is látta már ezerszer, nem tudott vele betelni.
- Hm. Ez gyönyörű volt.
Pillantott hátra Indiana mosolyogva.
- Bizony-bizony. A mi Jackinkben egy igazi költő veszett el.
Cris nevetve fordult hátra. Az építész már korántsem találta annyira szórakoztatónak a kéretlen hozzászólást.
- Hm. A mi katonánkban pedig egy valódi ünneprontó.
Morgolódott, de Cris csak nevetve meghajolt kissé ezzel hálálva meg a kétségkívül érdekes bókot.
- Köszönöm.
Indiana megfordult majd mosolyogva igazgatta el a haját újra.
- Ugyan fiúk csak nyugalom.
Jack bólintott majd újra a katonára terelődött a figyelme.
- Tudod, hogy hol vagyunk?
Cris az órájára pillantott majd halkan motyogott néhány érthetetlen szót aztán bólintott egyet.
- Ha tartjuk az ütemtervet, márpedig úgy tűnik, tartjuk akkor húsz perc és elérjük Talafart. Miért érdekel?
Jack megrázta a fejét majd kipillantott az ablakon hátha észrevesz valamit
- Csak úgy kérdeztem.
Mintha fény villant volna a távolban, a fiú azt hitte csak rosszul lát. Megdörzsölte a szemeit, de a sofőr is láthatta mivel a rádióhoz nyúlt és némi állítgatás után megszólalt.
- Sas egy jelentkezz.
A rádióból érkező recsegés minden eddiginél erősebb volt, a katonák idegesen összenéztek. A csapat tagjai közül csak Jack és Indiana figyelt így jobbára ők ketten néztek össze.
- Anya sas... Egy...adás zavar...ismét...adás zavarva.
A sofőr idegesen állítgatta a rádiót mire végre sikerült belőnie egy tiszta frekvenciát
- Anya sas itt Sas egy. Az adást zavarják, ismétlem az adást zavarják.
- Jack csak remélni merte, hogy nem jól hall. Ha valaki zavarja az adást azzal célja van, a fiú úgy érezte menten megsül, hátán végigcsorgott a víz, kissé megszédült, de egy-kettőre össze szedte magát és az ablakra tapadt épp, mint a lány.
- Megerősítést kérek. Fertőzött a kapcsolat?
A sofőr kissé reszketett érezni lehetett, hogy ideges. Egyik kezével elengedte a kormányt és megigazgatta magán a golyóálló mellényt.
- Megerősítem. A kapcsolat fertőzött. Látták a tűzet a keleti tornyoknál?
- Igen Sas egy megerősítem. Mit tervezel?
Kis csend következett.
- Zuhanó repülés indul.
A sofőr bólintott mintha bárki is láthatná a másik kocsiból majd lábát a fékre tapasztotta és lassítani kezdett, a hátsó kocsi hasonlóképp cselekedett ugyanakkor ügyelt arra, hogy a buszhoz közel legyen. Nem így az első jármű, ami már jó harminc méter előnyt szerzett, a lövész idegesen forgolódott szemmel tartva mindkét oldalt és az utat is.
- Hagyjátok bekapcsolva a leveles ládát, ismétlem, hagyd bekapcsolva a ládát.
Jack egy darabig gondolkodott majd rájött, hogy a rádióról beszélnek. Mindent hallottak, ami a másik kocsiban történt, ugyanakkor a fiú arra is rájött, hogy akik zavarják, az adást azok nem halják őket ezen a frekvencián.
A katonák a fegyvereiket élesítették, tárak kattanása, csatok hangja hallatszott miközben az első autó előnye egyre csak nőtt a másik két járműhöz képest. Újabb villanás, Jack idegesen Indianára pillantott majd suttogva megszólalt:
- Rossz előérzetem van.
A lány bólintott.
- Igen, nekem is.
Szusszant halkan, a fiú tisztán látta a szemekből, ahogyan az aggodalom és a kíváncsiság a lányban félelemmé növi ki magát.
- Az ülések közé?
- Az ülések közé.
Bólintott Indiana, átkaroltak egymást majd lehúzódtak. Jack táskáját a hátára vette így védte magát, a lány táskáját a fejük fölé tapasztották. Mindketten tudták, hogy senki nem hallgatna rájuk így nem is szóltak másoknak. A rádión egy hosszabb csend következett.
Adel Da'ud Fadi idegesen lépett ki hatalmas sátrából és miután kiért a sátor rejtekhelyeként szolgáló barlang bejáratán szemét eltakarta egyik kezével és álmosan végigtekintett az alant elterülő álcarongya és homokkal eltakart táboron.
Az Alhemdu Talafar (ami a lázadók nyelvén azt jelenti: Talafar halottai) a leghatalmasabb tábor volt, amit a lázadók birtokoltak. Amióta Amerika több várost is bombázni kezdett az ellenállás annak érdekében, hogy megvédje magát és az ártatlanokat ilyen táborokat hozott létre.
A tábor egy hatalmas hegy aljában, homokdűnéktől eltakart helyen volt, a családok lakásai jobbára sátrak voltak, amiket a hegyben több kilométeren át húzódó barlangok oltalmában állítottak fel.
A hegy magasabb pontjain lévő, két nagyobb mesterséges üregben lakott a vezér Elkhimar Dafarm családjával és elöljáróival, akik közé Adel Da'ud Fadi is tartozott. Jó harminc Amerikait ölt meg, hogy megszerezze a másik barlangot a családja számára, büszke is volt magára, amiért sikerült megkaparintania a hűvös lakrészt, ami a bombák ellen is védelmet nyújtott.
Leereszkedett a földre a kötélen, ami az egyetlen lehetséges lejutási módot jelentette. Puhán és szinte hangtalanul érkezett a földre elvégre már évek óta ezt csinálta. Lassú léptei a tábor túlsó felén lévő megbeszélő helyiség felé vezettek, ami egy kisebb, homokkőből épített ház volt.
Az egész tábor a praktikusságot és az álcázást tartotta szem előtt. A barlangok miatt az embereket még műholddal sem tudták megtalálni, a homok mindig forró volt így a hő kamerás keresés sem hozott túl sok eredményt. A tábor közepén lévő hatalmas tetőszerkezet alatt (amit homok borított) tankok, rakéták, autók, fegyveres ládák álltak halomban, Fadi azonban tudta, hogy ha elhangzik a harcba hívó parancs pillanatok alatt mindent bevethetnek, ami az életük megvédéséhez és az ellenség megsemmisítéséhez kell.
A férfi megállt egy pillanatra és a tábort körbevevő hatalmas dombokra pillantott. Ha nem tudta volna, mit keres sosem pillantotta volna meg a Hajji-nak nevezett őröket. Ezek a katonák tökéletes álcaruhát kaptak, szinte lehetetlen volt őket észrevenni, ha nem mozogtak, márpedig nem mozogtak.
Ezek a katonák ott voltak mindenhol a sivatagban és általuk szerzett tudomást az ellenállás az olyan létfontosságú hírekről, amik miatt most Da'ud is a tárgyalóba ment. A katonák egyszemélyes gyilkoló gépek voltak, fiatal koruktól kezdve tanítják és képzik őket a vének, hogy alkalmasak legyenek minden feladat elvégzésére.
Ahogy Da'ud tovább haladt elégedetten nyugtázta, hogy a tábor túlsó felén jelenleg is folyik a tanítás. A tábor fiait és lányait önkéntesen érkezett tanárok tanították a betűk és számok rejtélyeire. Mindenkinek tudnia kell írni és olvasni különben nem küzdhet olyan nemes célokért, mint a hagyományok megőrzése, a szabadság és az egyenlőség.
Elkhimar Dafarm a vezető sosem hitt a fegyverek szavában, mindig is szóval harcolt az elnyomás ellen, amit Amerika jelentett. El Talif lebombázása azonban mindent megváltoztatott. Az egész akkor kezdődött, amikor egy Amerikai talpig felfegyverzett kommandós csapat berontott a béketárgyalások helyszínére és erőszakkal elfogták Elkhimart, a többi vezetőt pedig a helyszínen agyonlőtték. Az akcióra azért volt szükség, hogy a vezető ne mondhassa el a tévében élő adásban az Amerikai terveket.
Nyolc órával később az ártatlan város El Talif és testvérvárosa Talafar megsemmisült. Ártatlanok milliói haltak meg és a vezető is csak annak köszönheti életét, hogy a dühös lázadók Hajji alakulatokat küldtek a fogolytábor ellen. Elkihmart attól a naptól kezdve a lázadás élére ált, elrendelte, hogy minden lázadó költözzön táborokba és kezdje meg az ártatlanok védelme érdekében a fegyveres ellenállást.
Ennek jó öt éve már, a lázadás hatalmasra nőtte ki magát, elterjedt az egész országban és mindent meg is tesz a hőn szeretett ország védelme érdekben. Ezrek haltak meg azért a célért, ami most egyre közelebb van.
Da'ud egyszerre érzett büszkeséget és meghalt társai miatt mérhetetlen dühöt a szívében, lépéseit megszaporázta és áthaladt a kórházépületek között, majd az ételt készítő nők között is, akik jókora leplek alatt készítették az ételt mindenki számára a táborban. A férfi szánt időt, hogy mindenkit illő mód köszöntsön, mert mindig is tisztelte az egész napdolgozó büszke nőket.
Szépen lassan megérkezett a tárgyaló elé, az épület előtt álló nagyjából maréknyi katona azonnal vigyázba vágta magát üdvözlésképp. A faajtó feltárult és Da'ud belépett az ablaktalan, gyertyával kivilágított helyiségbe. A földön, egy hatalmas gazdagon díszített ősrégi szőnyeg terült el, amin a vezetők ültek a tárgyalások alkalmával. Da'ud elsőként érkezett, mint mindig, elfoglalta méltó helyét a vezető helye mellett majd türelmesen várakozott.
Szépen lassan jó öt perc múlva elkezdtek érkezni a vezetők. Elsőként Misbah Kaliq a Wrafnet tábor vezetője, aki elsőként csatlakozott az ellenálláshoz
több mint hatszáz harcossal. Másodiknak Kadin Latif és Nasir Al Din érkeztek. Kadin Latif a férfi aki azzal szerzett magának hírnevet, hogy az éj leple alatt egy maréknyi emberével halálos áldozat nélkül elcsórtak jó harminc tankot. Ő volt a férfi akit Da'ud fivéreként szeretett és tisztelt.
Nasir Al Din a Ftosen tábor vezetője, elsőként érkezett El Talifhoz és azonnal megkezte az oltó és mentő munkálatokat. Több égési sérülést is szerzett amikor kimentett egy csapatnyi gyereket a lángoló törmelékek alól.
Ra'id Saad érkezett következőleg. A férfi aki több száz önmagát vezérnek kikiáltó terroristát vett rá tárgyalással, hogy hagyjanak fel a merényletekkel és csatlakozzanak a sereghez. Gyakorlatilag megakadályozta ezzel ártatlanok halálát és több száz harcos feláldozását. A körhöz egyre több hős csatlakozott.
Az utolsó aki befutott Najjar Khaleel volt. Khaleel felügyelte és birtokolta a három Hajji harcos kiképző központot. Ő felügyelt mindent és küldött ki harcosokat mindenhová ahol szükség volt rájuk. A többi kisebb tábor mind az asztal körül ülő vezetők irányítása alatt ált.
Végül megérkezett a vezető. A szönyeg két szembelévő oldalán ültek a tábor irányítók, mindkét oldalon három, Elkhimar a szönyeg eljéhez ült az ,,asztalfőre,, vele szembe a fia ült le. Mélyen meghajoltak ami a közös köszöntés volt a testvériségen belül. Az első felszólaló Elkhimar volt a neki kijáró tisztelet jogán.
-Testvérek, öszegyűlt hát újra a tanács. Oka e gyülésnek nem más mint a kémeink birtokába került kulcsfontosságú információ. Megtudtam, hogy újabb jólképzett építész csapatot küldtek ide, hogy felépítsenek még egy olajfúró tornyot. Katonáink már elkaptak jópár ilyen csapatot azonban néhány torony így is felépült.
A vezér végignézett a testvéreken akik körbevették őt, jól látta a szemekben az értetlenséget, hiszen egy pár fúrótorony nem fogja eldönteni a háborút.
-A tornyok felépítése sürgeti a véget. Ha még több kutat találnak még több katonát küldhetnek ide és szívhatják ki a nyersanyagunkat a földünkből. A vérünk szívják testvérek!
Elkhimar maga elé csapott a földre. Ökölbe szorult a keze az idegességtől.
- Ha nem találnak olajat akkor elveszik azt a keveset, ami még a mi kormányunk irányítása alatt van. Tegnap Amerikai és Brit katonák bevonultak Klanars-ba és erőszakkal elvették a fúrótornyot. Állítólag azért parkolnak ott a tankjaik, mert lázadók támadtak a toronyra. Ra'id Saad! A te birtokod. Volt ott katonád?
A nemes csak fejet rázott, nem kellett válaszolnia. Nem kapott parancsot támadásra így nem is támadott főleg nem egy toronyra. Nem volt annyira ostoba, hogy egy olajfúró toronynál kezdjen tűzharcot.
- Persze, hogy nem. Nem adtam parancsot és te sem. Mégis a hír igaz.
Mindenki ledöbbent és halk morgások hallatszottak.
- Voltak ott ellenállók csak nem a mi ellenállóink. Najjar Khaleel mindjárt magyarázatot is ad nekünk. Kérlek testvér.
A férfi kettőt koppintott a padlóra, a terem egyik ajtaja kinyílt és két Hajji harcos sétált be egy megkötözött alakot rángatva maguk után. A lekötözött alak letérdelt, fejéről levették a zsákot majd eltávolították szájából a rongyot, ami a beszélést és kiabálást hivatott meggátolni. A két Hajji harcos a férfi mellett állt meg és fegyverüket rászegezték miközben Khaleel felkelt.
- Ki maga?
Halkan beszélt, de minden szava érthető és hallható volt. Angolul beszélt, hogy bármilyen nemzetiségű legyen is a fogoly biztosan megértse, amit mond.
- Az édesanyád.
Az egyik Hajji fegyvere végével jókora pofot levágott a férfinek majd újra felsegítették.
- Ki maga?
A férfi némi vért köpött a padlóra majd halkan nyöszörögve felnézett Khaleel-re.
- Numair.
Több nem is kelett senkinek. Numair egykor a lázadók mellett állt de egy napon megőrült úgy mondják és néhányszáz fegyveres társaságában felgyújtott egy tábort és távozott. Attól a naptól pénzért ölte a sajátjait.
-Miért fogtak el?
A férfi sóhajtott.
-Mert anyáddal..
Mielőtt befejezhette volna újabb pofont kapott aztán újra felsegítették és rögtön kapott még egyet mivel a testvériségnél ez különlegesen erős sértének számított.
-Miért fogtak el?
-Lázadó ruhában támadtam meg a csapatommal a Klanarsi fúrótornyot... De a mocskok elárultak és kis híján megölték az embereimet... hozzád menekültem testvér...
A férfi újra a földre köpött, arca eltorzult a fájdalomtól. Már mindenki undorodva nézte az árulót. Elkhimar bólintott egyet. Khaleel visszaült a helyére, remegett a dühtől, de nem ütötte meg a férfit, mert nem kapott parancsot. A figyelem az irányítás feltétele, még ha valaki a legnagyobb bűnt is követi el, ami a testvériségnél az árulás. A vezér folytatta a beszédet.
- Kegyelmet kértél. Mindent meg fogsz kapni, amit hatalmamban áll adni egy árulónak. Numair Sa'eed megkapod a tisztító fürdőt és a vacsorát mit kívánságod szerint te állíthatsz össze. Aztán pontban két nap múlva agyonlőnek, de tisztességes temetést kapsz, ez a legtöbb mit adhatunk.
Mindenki egyöntetűen bólintott, a Hajji harcosok pedig gyorsan betömték a férfi száját mielőtt még szitkozódni kezdhetne, fejére húzták a zsákot majd kivitték.
-Testvérek amit tettek az megbocsáthatatlan. Minket mocskolnak be csak azért, hogy megszerezzenek még több hatalmat. Meddig élősködhetnek rajtunk? Meddig engedjük, hogy bemocskoljanak, kiraboljanak és meggyilkoljanak? Hát én azt mondom, hogy eddig!
Az összegyűlt vezérek egyként bólintottak, mindenki úgy érzett, ahogy most a vezér, mind az országot akarták megmenteni.
- Testvérek, most eljött a cselekvés ideje. Az eddigi csapatok elfogására már kijelöltem néhányatokat. Őket kérem, most távozzanak.
Kaliq, Al Din, Saad távoztak így csak Adel Da'ud Fadi, Kadin Latif, Najjar Khaleel maradt illetve a vezető.
- Titeket jelöllek ki a feladatra, hogy elkapjátok az utolsó konvojt. Ti vagytok a legjobbak így nektek kell elkapni a legjobbakat. Minden eszközt biztosítok, tartsátok, titokban a tervet nem számít, hogyan csak teljesítsetek. Adel Da'ud Fadi te vagy a vezér. Ne okozz csalódást.
Da'ud fejet hajtott és elrebegett egy halk köszönömöt. Örült ugyanakkor nagyon ideges lett a hírtelen nyakába szakadt felelősségtől. A vezér bólintott egyet majd távozott is.
- Egyek vagyunk. Testvérek. Együtt tervezünk és hajtjuk végre.
Da'ud némi magabiztosságot erőltetett magára. A másik két férfi csak bólintott. Egy férfi behozott egy aktát és átadta Da'ud-nak aki néhány perc alatt átforgatta azt.
- Három járműből áll a konvoj, az első kettő az katonai autó ellenben a középső csak egy busz.
Da'ud elégedetten elmosolyodott. Legalább nem tankok.
- Kikapjuk a két járművet. Ismerem a jelbeszédet, amit használnak, és tudom, hogyan reagálnak a dolgokra. Könnyű lesz.
Kadin Latif elmosolyodott.
Helyszín: Valahol Talafar romvárosa előtt
Az autó lelassított majd megállt az út szélén. Délután egy óra lehetett egy kicsivel a legmelegebb időpont után, de mit volt tenni, nem vesztegethette az idejét így Da'ud kiszált a kocsiból, hogy szemügyre vehesse a munkálatokat.
Kadin Latif éppen az út közepén ált és hangosan kiabált a munkásokkal, akik a jelek szerint túlságosan lassan haladtak. Ahogy Da'ud közelebb ért megpillantotta a homokdűne aljából még kissé kilógó lánctalpakat.
- Ez az, aminek látszik?
Kérdezte miközben közelebb sétált barátjához.
- Az bizony testvér. Két darab átalakított Vipera tank egyenesen az Amerikai hadsereg állományából.
A férfi büszkén kihúzta magát. A Vipera tank egy különleges hadműveleti célokra súlyos milliárdok árán kifejlesztett géporjás volt. Jó negyvenmilliméteres fémlemezek borították és a külseje úgy volt kialakítva, hogy minden lövedék lepattanjon róla. Egy 30miliméteres ágyúval volt felszerelve, ami ugyan nem volt a legnagyobb, de két géppuskával is rendelkezett így a gyalogság ellen pusztító volt. Az Amerikaiak összesen kettőt hoztak magukkal és ez volt az, ami igazán megdöbbentette Da'ud-ot ugyanis most mindkettő náluk volt. Tűz ellen tűzzel, Amerikai katonák ellen Amerikai fegyverrel.
- Igen az egyiket látom, na de hol a másik?
A férfi tekintetét végigfutatta a dűnéken.
- Óh, nem ne keresd. Már elástuk.
Kadin Latif a közeli dombra bökött.
- Hihetetlen vagy. Alig egy óra alatt. Minden elismerésem a tiéd testvér.
Kadin elmosolyodva bólintott.
- Köszönöm szépen. Minden úgy zajlik, ahogy azt kérted. Az első kocsit kilőjük, a buszt betoljuk a szembe lévő dűnék közé az első tankkal, a második kocsit kilőjük a második tankkal továbbá támogatni fogja a harcot. Két géppuska van felszerelve hordozható bunkerekkel a homokba rejtve. Az első szemből szórja meg a buszt a páncéltörő lövedékekkel, a másik a jobb oldalt veszi tűz alá ügyelve a tartájra a buszban.
Da'ud elégedetten bólintott, barátja a gyors és elhadart magyarázat ellenére mindent megértett és tökéletesen végrehajtott, ahogyan arról híres is volt.
- Jó lövészt ültess a géppuska mögé, ha eltalálja, a tartályt a holdig repül majd az egész.
A férfi bólintott.
- Emiatt ne aggódj barátom. Én magam fogok tüzelni. Elhelyeztettem a közelbe néhány terepjárót géppuskákkal és jó pár tucat embert, hogy mindenkit elkaphassunk. De vannak itt nyomkövető kutyák is... vagyis lesznek. Nem teszem ki őket a napsütésnek.
Da'ud bólintott. Minden tökéletes illetve majdnem minden
- Rádióállomás? A Hajjik?
Amint elhangzott a kérdés jó tíz katona került elő a semmiből. Öten a homokból, öten az útról álltak fel. Da'ud elégedetten hümmögött.
- Ti a sivatagban lesztek kábító lövedékkel, nem öljük meg az építészeket, de a katonákkal azt tesztek, amit akartok.
A katonák csak bólintottak, a férfi visszafordult Kadin Latif felé.
-A rádióállomás a romok közt áll a tervek szerint. Én itt leszek te a bázisban testvér és a Hajjik fényjelzésein át fogunk kommunikálni. Azt nem tudják kódolni.
Da'ud elégedetten bólintott majd besétált a szemben álló dűnék közé ahová a tervek szerint majd betolják a buszt. A nagy síkterületet körbeölelték a homokdűnék és csupán két út vezetett ki. Egyik ahol a buszt betolták a másik pedig a jármű bal oldalánál, de ahhoz is jó két métert kellett mászni így nem zárták le.
- Remek munka. Láthatatlan. Tökéletes.
Egy férfi jött oda és egy táskát adott át az ideiglenes vezérnek.
-A jó munkádért kapsz tőlem valamit.
Da'ud elvette a táskát és egy átalakított aranyozott fegyvert húzott elő
- Kábitó lövedéket lő. Ezt használd testvér.
Kadin Latif bólintott és eltette a fegyvert.
- Tiszta vér, tiszta hatalom!
- Tiszta vér, tiszta hatalom!
A rádió csendet egy újabb villanás törte meg, a katonák mintha feléledtek volna.
- Rendben mindenki készüljön fel, közeledünk a fény forrásához.
Halk zaj hallatszott mintha a szél süvítene így valószínűleg a lövész beszélhetett.
- Parancsnok itt valami nem stimmel.
- Hogy érti ezt Howkins?
- Nem tudom.... csak furcsa ez az egész.
- Az istenért maga csak markolja a fegyvert, és ha lát bármit csináljon belőle hullát.
- Igenis uram.
Újabb villanás következett, ahogyan a busz közeledett egyre fényesebb volt a villanó valami. A dűnéken túlról jött a fény Talafar romjai közül. A busz sofőrje idegesen hunyorított hátha úgy többet fog látni.
- Az istenért látnak már valamit?
A rádió recsegni kezdett, a sofőr halkan mormogott valamit, majd ismét állítgatni kezdte a műszert.
- Negatív...zavaró...mi..füst..
Az egyik katona felkelt és előre ment segíteni a rádiónál, hogy a sofőr nyugodtan a vezetésre figyelhessen. Ekkorra már csend lett, a csapat tagjai feszülten figyeltek.
- Most próbálja meg.
A katona a sofőrre pillantott.
- Ismételd Sas egy. Sas egy?
- Úristen!
Üvöltés hallatszott a rádióból a következő pillanatban pedig egy óriási robbanás festette vörösre az éjszakát. Másodpercek alatt történt az egész, a sofőrnek esélye sem volt reagálni. Cris felugrott.
- Mindenki az ülések közé!
A sofőr mintha a homokdűne mozgását látta volna, de a követező pillanatban valami eltalálta a buszt, mintha csak falnak mentek volna, Cris és társa azonnal a földre estek és csak a felszereléseknek köszönhették, hogy nem lett bajuk.
Trekkford jókora ütést kapott, a földön terült el a többiek még pont megkapaszkodtak.
Az első ülésen ülő katona felkelt, de mint kiderült ez hiba volt, felzúgott valami a távolban és szemből találatok érték a buszt, a motor azonnal leállt. Egy lövedék a sofőr vállába csapódott és szinte azonnal letépte a végtagot, vérfagyasztó üvöltés hallatszott, a katona még rosszabbul járt, egy kóbor lövedék találta el, ami egy kőről pattant le, a golyó a férfi homlokán hatolt be és szinte szétrobbantotta a fejét, a vér az ablakra és a csapat tagjaira fröccsent.
Cris parancsot kiabált, de már késő volt. Oldalról csapódtak be a lövedékek Natali és Melani azonnal meghalt, a golyók az oldalukon érték őket, széttépték a belső szerveiket majd távoztak a busz padlójába. A két lány még nyöszörgött majd leborultak és meghaltak.
Egy újabb sorozat következett, lövedékek záporoztak mindenhonnan Jon lábát érte egy találat, a férfi a földre esett, de nem maradt ideje kiabálni egy újabb lövés darabokra tépte a fejét, vér ömlött a padlón.
Erisel segíteni akart a barátjának, a lába megcsúszott és arccal előre az egyik betörött üvegnek esett, darabok szakadtak ki az arcából, míg az ablak aljában maradt egyik nagyobb üvegdarab bele nem fúródott a nyakába. A mellény megvédte a testét, percekig haldoklott mielőtt kilehelte a lelkét.
Anna a földre esett, összekucorodott így menekült meg egy lövedék a feje mellett csapódott be.
Tomas túl magasnak bizonyult vagy a lövész volt túl jó, a lövedék a táska és a busz páncéllemeze közt ment be és a fiú nyakát találta el gyakorlatilag letépve ezzel a fejét. Újabb fegyverek dördültek el, Cris behúzódott fedezékbe mit sem törődve a padlón csorgó vérrel aztán visszalőtt bár azt nem tudta mire is lő pontosan.
A sofőr végül elvérzett és halkan nyöszörögve a kormányra dőlt. Eldon és Sam az ajtóhoz rohantak, Sam gerincét érte a lövés, Cris mellé esett a földre felnyögött és vége volt, Eldon kinyitotta az ajtót, de nem volt sokkal szerencsésebb, egy gránát a lábánál robbant, a repeszek darabokra tépték és felrepítették jó három méterre a levegőbe. Amikor földet ért még életben volt, csak vonszolta magát a földön majd feje a porba hullott és meghalt.
Rex és Wolt lehúzódtak, ugyan de a busz nem védte meg őket az illesztések felszakadtak a sorozat feltépte Wolt mellényét, áthatolt a testén majd darabokra szaggatta Rex fejét. A két jó barát egymás karjaiban halt meg.
Cris az ülések között hátra kúszott, amíg társai lövöldöztek, megállt és ráüvöltött Jackre:
- Húzzatok ki a francba, ha jelet adok.
Jack behúzta a nyakát és bólintott. Cris felugrott és egy gránátot dobott ki az ablakon ahonnan már leszakadt a védőrács. Hamarosan füst lepte be a busz jobb oldalát.
- Most fuss!
Üvöltött a katona és intett Flóráéknak is. Jack megragadta Indiana vállát és vele egyszerre felállt, félig magához szorítva a lányt lekísérte a buszról. Tefani nem volt ennyire szerencsés amint az első ablakhoz ért az egyik katona egy sorozatot küldött felé, a lány hátrébb lépett, de a mellény nem óvta meg, az egyik golyó átszakította a hasfalát és azonnal végzett vele. Flóra életét egy katona mentette, meg aki felkapta a sokkot kapott lányt és testével védte, amíg leértek. Cris és harmadik társuk Trekkfordot cipelték le, őket Anna követte.
Az egyik katona a buszhoz lapult és egy pillanatig csak mozdulatlanul a fegyvere célzójába nézett majd meghúzta a ravaszt, az egyik géppuska elhallgatott, amit a katonák újongva ünnepeltek.
A boldogság nem tartott sokáig újabb robbanás következett. Cris lehúzódott.
- Ez volt Sas kettő a szentségit... Jack keltsd fel Trekkfordot most vagy itt hagyom.
Jack gyors iramban két pofonnal végre is hajtotta a feladatot, Trekkford épp csak magához tért előrántotta a fegyverét és hangos szitkozódás közepette tüzet nyitott a hátulról közeledő fegyveresekre. Hárman is holtan estek össze mire a tár kiürült és a fiú visszahúzódott a fedezékbe.
Cris idegesen célzott majd megrántotta a ravaszt, több tucat golyó robbant ki a csőből leterítve az elölről közeledő támadókat, nyöszörgés hallatszott majd újra felcsendült a géppuska. Az egyik katona előhúzott egy gránátot majd a dombok felé dobta, robbanás hallatszott majd hangos nyöszörgés, de csakhamar újra felcsendült a géppuska.
- El kell tűnnünk.
Kiabált az egyik katona Cris bólintott és kivette a régi tárat majd a földre dobta, újat vett elő a zsebéből és a sisakjához koppantotta majd a fegyverbe lökte.
- Merre?
A katona a szembe lévő egy-két méter magas átjáró felé bökött.
- Van még egy füstgránátom.
Cris bólintott majd Jackre pillantott, de a fiú csak bólintott és továbbra is ölelte magához Indianat aki meredten bámult maga elé.
- Három, kettő, egy...
A katona eldobta a gránátot füstbe borítva mindent. A kis csapat futásnak eredt, Jack felsegítette Indianat majd ő is átmászott és átsegítette Trekkfordot. Az egyik katona ugrott át utánuk majd Cris követte, aki magával rángatta a sokkos Flórát. Az utolsó katona már nem volt ennyire szerencsés épp csak elérte a menekülő utat, amikor egy sorozat a lábába csapódott, a katona visszaesett és felüvöltött fájdalmában.
Cris levette az utolsó gránátot és eldobta, hogy megkönnyítse ezzel a katona szenvedését és megbosszulja a támadást. Amint a robbanás megtörtént a csapat futásnak eredt keresztül a dombokon és a síkságokon, fogalmuk sem volt meddig futottak csak futottak és vissza se néztek, élni akartak.
Egyik domb a másik után, egyik méter a másik után végül Indiana a földre rogyott és lihegve kért egy perc pihenőt. Jack a táskájából előhalászott egy vizes palackot és a lány kezébe adta.
- Mi a szart fogunk csinálni?
Lihegte Trekkford miközben megtörölte a homlokát és a horizontot fürkészte egyetlen pillanatra sem engedve el a fegyverét.
- Egyetlen esélyünk, ha eljutunk a...
A katona ledermedt, meredten bámulta a homokdűnét. Cris csak pislogott majd oda nézett, a domb tetején egy ember ált talpig álca ruhában és fegyverét a katonára szegezte, Cris úgy szint fegyvert rántott, de esélye sem volt, bökést érzett. Egy másik katona ált mögötte fegyverét a tarkójához tartva.
Egy harmadik katona a semmiből került elő és lefegyverezte Trekkfordot. Jack meredten állt és bámult a negyedik katonára, aki a homokból kelt fel és rájuk szegezte a fegyverét. Minden megállt egy pillanatra. Flóra tett pár lépést előre majd rárontott az egyik katonára. A következő pillanatban pokoli lett minden.
A lány még mielőtt bármit léphetett volna meghalt. Feje darabokra robbant. Egy távoli, ötödik lövész szedte le robbanó magos tölténnyel. Cris épp csak emelte volna a fegyverét, amikor a mögötte álló katona kivégezte, társa is gyors halált halt. A következő pillanatban Jack éles fájdalmat érzett, keze a hasára siklott. Vér, érezte, ahogyan az élet elhagyja a testét, látása elhalványult majd összeesett. Minden sötét lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése