Még egy óra indulásig.
A barakk üresen állt, amikor a fiú visszatért, de ez különösebben nem zavarta így legalább nyugodtan öltözködhetett, amíg a váltás visszaért. Sietve még egyszer lezuhanyozott, mert tudta, hogy most két napig (vagy rosszabb esetben sokkal hosszabb ideig) nem lesz rá alkalma.
Felvette a munka ruháját és rá a korábban kapott nehéz mellényt, ami az életét hívatott megmenteni. Cipőjét is lecserélte egy bakancsra, ami jóval kényelmesebb volt ugyanakkor melegebb is. Jack még egyszer körbenézett az épületben és meglepődve tapasztalta, hogy nehezére esik a sötét épületet maga mögött hagyni.
Hiányozni fog... na, jó annyira azért nem. Elmosolyodott és felkapta hátizsákját majd azt is kellően megigazgatta és kilépett az udvarra, ahol minden ment a maga módján eltekintve attól a három járműtől, ami még mindig az udvaron állt. Jack egy picit csalódott volt, hogy senki nem búcsúztatja őket, átsétált az udvaron és megpillantotta a fáradtan ballagó társait.
Mindenki biccentve üdvözölte őt csak az orvosi csapat volt eléggé józan ahhoz, hogy pár szót is tudjon mormolni az integetés mellé. Tefani és Flóra igencsak jókedvűek voltak, mindkettejük haja kócosan lógott, amitől Jack arcára vigyor kúszott, a két lány meg sem próbálta tagadni, hogy mit műveltek a közös zuhanyzóban.
- Hát te meg mit vigyorogsz Jacki fiam?
Mormolta Flóra, de a válasz csak egy fejcsóválás volt. Jack okosabb volt, jól tudta, hogy mondhatna, bármit a lány verbálisan kivégezné. De így csak egy gyenge vállba bokszolást kapott. A busz ajtaja előtt a sofőr állt kezében egy listával, és ahogy elmentek előtte az emberek ő kipipálta a nevüket a listáról.
-Natali és Melani Jensen, Anna Neiró, Tefani Thombson, Flóra Grant, Indiana Baldwin, Jon, Erisel és Tomas Keller, Trekkford Mills, Eldon Ward, Sam Woods, Rex Sharp, Wolt Butler, Haward Jackob Jensen.
Jack már éppen fel akart ülni a buszra, de valaki hátulról a vállára tette a kezét és visszahúzta a földre. A fiú meglepetten fordult meg és elmosolyodott, amikor szembesült vele, hogy Tom áll előtte.
- Csak nem gondoltad, hogy elengedlek búcsúzás nélkül?
A katona megölelte a fiút és megszorongatta kissé, amit Jack egy mosollyal vett tudomásul.
- Mertem remélni, hogy legalább te elbúcsúztatsz.
- Öregem vigyázz magadra, ha meghalsz, esküszöm, hogy agyon verlek.
Jack nevetett és kínjában a tarkójára tette a kezét. Rossz szokása volt ez.
- Ha már halott leszek, akkor mégis hogyan?
- Te csak ne kíváncsiskodj. Ne hidd, hogy, csak azért mert halott vagy megúszod. Jack bólintott nevetve.
- Igyekszem.
- Az nem elég.
Tom már megint kész nyitott könyv volt Jack számára. Arcáról sütött az aggódás, amit a fiú részben megértett ugyanakkor furcsállt is elvégre korántsem volt biztos, hogy a hosszú úton akármi is történik. Vagy még is? A fiú összezavarodott, de mielőtt kérdezhetett volna akármit is a katona újra a keblére zárta és zsebébe csúsztatott valamit.
- Ennek még hasznát veheted.
Tom hangja most már nyugodtabb volt és határozott.
- Miért? Mi ez?
- Egy térkép. Részletesen fel van rajta tüntetve minden, bejelöltem rajta minden várost és vízforrást. Ne hagyd el és csakis akkor vedd elő, ha kell.
Jack mélyebbre csúsztatta a térképet a zsebében és elhúzta a nadrág cipzárját. Így már biztonságban lesz.
- Köszönöm. - Mormolta a fiú majd kibontakozott a katonai kezei közül.
- Most már rendben leszel. - Jack elmosolyodott az aggódó katonán.
- Néha túl sokat aggódsz, ugye tudod? Ne aggódj, öregem jó eséllyel úgyis átalszom az egész utat, mert halál unalmas lesz. Az egyetlen veszélyt Trekkford szaga jelenti ránk.
Mindenki hangos nevetésben tört ki Tekkfordot és az őröket kivéve, de a fiú lefogadta, hogy az arcukat borító maszkok alatt még ők is mosolyognak. Most már Tom is megnyugodott, megveregette a barátja vállát majd az ablakokon át vetett egy pillantást a csapat többi tagjára, ellenőrizte az ablakokat védő dróthálókat majd távozott.
Jack végignézte a jelenetet majd felszállt a buszra. Mindenki elfoglalta már a helyét de Indiana egyedül ült és mosolyogva hívta a fiút, aki meglepetten oda ment és leült a lány mellé.
Táskáját a földre tette a két lába közé, hogy szükség setén gyorsan fel tudja kapni.
- Köszönöm, hogy foglaltál nekem helyet. - Mosolygott Jack egy pár perc elteltével.
- Ugyan már ez természetes. Barátok vagyunk. - Mosolygott vissza a lány Jack pedig bólintott.
- Nos, Jacki fiú ha még egyszer ellősz egy ilyen viccet szitát csinálok belőled. - Trekkford. Jack összehúzta magát mire mindenki felnevetett.
- Ígérem haver. -Kiáltott hátra a fiú
- Nem vagyunk haverok. - Morogta Trekkford.
- Kaphatnék én is egy perc figyelmet?
Az egyik katona volt az, felkelt a helyéről és nyugodtan beszélt nem is zavartatva magát, amiért tönkre tette a kialakuló beszélgetést (aminek Jack nagyon is örült, mert érezte, hogy vesztésre áll). A felszólításra mindenki a katona felé fordult és elhallgatott.
- Köszönöm szépen. Tehát hamarosan útra kelünk, ha akarnak, most menjenek a mosdóba és intézzék el a dolgaikat, mert út közben nem fogunk megállni. Ha netán útközben akadna valami dolguk, javaslom, hogy ne így történjen, mert csúnya vége lehet.
Mindenki csendesen figyelt, csak néhány morgás volt hallható a megszorítások miatt.
- Az út összességében két napot fog igénybe venni, ezen idő alatt mindössze egyszer állunk meg, de önök még akkor sem hagyhatják el a járművet, ugyanis ha megtámadnak egyetlen esélyünk a túlélésre a gyorsaságunk. Valószínűleg hallották, már de azért nem árt többször is elmondani. Le az ülések közé, fejeket a lábak közé, táskát a fejre.
Amíg az egyik katona vázolta a teendőket két társa elmutogatta a pontos eljárást. Néhányan csak nevettek a két katonán, de Jack és a többiek minden szót és tettet jól megfigyeltek, hiszen tudták, hogy vészhelyzetben életmentő lehet.
- Ha elhagyjuk a buszt, mert kigyullad, kérem, hogy legyenek fegyelmezettek. Jack csak bólintott elvégre mindannyian dolgoztak már olajfúrón ahol gyakori volt a tűzesetek vészhelyzetének a szimulálása, ez nem jelenthetett a kis csapatnak gondot.
- Ha tűz alá kerülünk, őrizzék meg a nyugalmukat és ne sikoltozzanak. Ha valaki ordít, mellettünk nehezebben megy a célzás márpedig minden másodperc döntő lehet.
Egy sor hümmögés volt halható a székek közül semmi több. Mindenki rájött, hogy ez fontos így csak figyeltek és mindent jól a fejükbe véstek.
-Ha valaki meghal, megsérül, senki nem megy a közelébe az orvosokon kívül. Ne hátráltassák a segítségnyújtást, mert minden másodperc fontos a sérülteknek, ami a halottakat illeti, rajtuk már nem segíthetnek.
- Maguk könnyen beszélnek, de mi mind barátok vagyunk nem katonák. - Morogta Jon és többen hangosan is jelet adtak az egyetértésüknek, de a katonaintésre jelezte, hogy csendet kér.
- Megértem a gondjaikat és a kételyeiket. De értsék meg, ha valaki meghal, nem mehetnek oda, mert önök is meghalnak. Tegyék, amit mondunk és minden rendben lesz. Csakis az adhat parancsot, aki katonai ruhát visel, ne sikoltozzanak, ne tegyenek javaslatokat, mert a káosz áldozatokat fog követelni. Megértették? Mindenki bólintott egyet. Ezután a katona Jon felé fordult:
- Mi akik itt vagyunk láttunk meghalni embereket, gyerekeket, nőket, férfiakat, a barátainkat. Több borzalmat láttunk, mint amennyit önök egész életükben látni fognak. Ha meghal a barátjuk és maguk is, akkor mind feledésbe merülnek. Maradjanak életben és sose felejtsék el őket.
Cris felkelt és leültette a társát.
- De jó eséllyel senki nem fog meghalni. Mind haza megyünk és boldogan élünk amíg...szóval boldogan élünk.
Az emberek nevetve bólogattak, de Jack elgondolkodott. Mintha csak ő és a társai reménykednének abban, hogy zökkenőmentes útjuk lesz. Mintha a katonák tudnának valamit, amit ők nem, legalábbis még nem. Mindenki úgy beszél, mintha biztos lenne a támadás.
Talán előre el van tervezve az egész? Jack megrémült a gondolattól, hogy a katonákat talán tényleg meghalni küldték ide és velük együtt nekik is meg kell hallaniuk. Indianara pillantott, tekintete lassan végigszaladt a mosolygó, nevetgélő lányon, talán most látja őt utoljára élve, az is lehet, hogy mindketten meghalnak, és ahogy a katona mondta mindüket elfelejtik örökre.
Még mindig nem vallotta be mit érez és a katona bejelentése miszerint nem szállhatnak ki a buszból még a pihenőnél se, most az utolsó számításait is keresztülhúzta. A fiú úgy érezte, hogy a világ körbeforog és ő tehetetlen. Elszédült majd eszébe jutott a lehetőség a mosdó felkeresésére, felállt és a katonák közt átmenve szó nélkül a barakk felé vette az irányt.
Jack lábai maguktól mozogtak és vitték a fiút előre és még előrébb. Felkapcsolta a lámpát a fürdőben miután átrohant a katonák ágyai között és megérkezett a mosdóba. Hideg vizet engedett és alá dugta a fejét. Ritkán kínozták ennyire a gondolatai ugyanis Jack mindig igyekezett a legjobbat feltételezni ugyanakkor mindig is felkészült a legrosszabbra.
Tehetséges volt abban, hogy lefesse a legrosszabbat, de ennyire valóságos dolgok ritkán jutottak az eszébe, szinte látta maga előtt, ahogyan ott fekszik a lány mellett a busz fém padlóján egy hatalmas vértócsában. Reménytelennek érezte eddigi életét és tehetetlennek magát. Fogalma sem volt meddig tartott ez az állapot, de végül a hideg víz és a légző gyakorlatok megnyugtatták, gondosan megtörülközött majd éppen indult volna ki, amikor valaki kopogtatott az ajtón.
- Jack bejöhetek?
Suttogta a hang, amiről a fiú biztosan tudta, hogy az Iniana-é ezért kinyitotta az ajtót és beengedte a lányt.
- Hála az égnek, azt hittem rosszul vagy.
A lány szorosan magához ölelte a fiút, amin Jack igencsak meglepődött. Mikor összeszedte újra a gondolatait, karjaiba zárta a nőt majd válaszolt persze csak halkan.
- Jól vagyok. Ne aggódj, csak elszédültem egy kicsit.
- Egészen biztos? Talán meg kellene vizsgálnom téged. Van még elég időnk. - Jack fejet csóvált majd elengedte a lányt.
- Arra semmi szükség, de azért köszönöm. Rendben leszek.
A lány arcáról szinte leolvasható volt a következő mondata. A fiú elmosolyodott.
- Nem, nem leszel rendben.
Jack akár a lánnyal egyszerre is mondhatta volna.
- Ugyan már túl sokat aggódsz kedves Indiana. Nem lesz bajom.
A fiú pontosan ismerte a lányt. Minden apró rezdülését és a szavaiban rejlő mögöttes értelmet. Könnyedén tudott benne olvasni így jól tudta, hogy ennyivel nem ússza meg a dolgot. Nem ellenfél ő a doktor néninek.
- Legalább azt mond el mi volt a gond.
A jelek szerint a nő is kiismerte már Jacket ugyanis lehajtotta a fejét és a hangját is még inkább visszafogta. Tudta, hogy ezzel megtörheti majd a makacs fiút.
- Jól van, jól van, csak menjünk ki. Itt túl sokan vagyunk. A lány bólintott és mindketten kisétáltak a barakk oldalához majd leültek egymás mellé. Jack elégedetten szusszant fel most, hogy megszűnt a szűk tér és levegőt is kapott egészen kellemesen érezte magát.
- Tehát? Mi a baj? - Indiana jól láthatóan nem akarta elengedni a témát így Jack halkan felsóhajtott majd belekezdett a mondandójába.
- Túlságosan sokat gondolkodom mostanában, arra gondoltam, hogy nem akarok meghalni ezen az úton.
Jack még csak nem is hazudott. Annyira nagyot.
- Ugyan, dehogy fogsz meghalni. Minden rendben lesz. Habár.. -Jack Indiana felé fordult.
- Habár?
- Kicsit furcsa, hogy mindenki úgy beszél, mintha már előre tudnák mi lesz velünk.
A fiú egyszeriben ledöbbent. A lány talán olvasott a gondolataiban vagy talán ugyan arra gondoltak, akárhogy is most már egészen biztos, hogy a fiú nem csak bebeszélte az egészet magának.
- Én is erre gondoltam. Lassan meg sem tudom számolni hányadszor, készítenek fel minket a halálra amióta ide jöttünk.
Indiana is jól láthatóan meglepődött és meg is nyugodott, amiért nincs egyedül ezzel a gondolattal. Nem lehet bolond, ha más is arra jut, amire ő.
- Ugye? Mintha mindenki tudná mi fog következni, csak éppen mi nem vesszük észre.
- Vagy csak nem akarjuk elhinni.
- Mert egyikünk sem akar meghalni egy sivatag közepén
Jack mosolygott, lényegében egymás mondatait fejezték be, nagyon boldog volt, hogy ennyire egyformák a gondolataik. Ha ebben egyformák talán másban is, Jack érezte, ahogyan a remény újra szikrát gyújt benne és megszűnik a magány sötétsége a szívében.
Nevetni tudott volna, ugyanakkor úgy döntött inkább megnyugtatja a lányt és talán ezzel együtt önmagát is sikerül még jobban megnyugtatnia.
- Talán csak készülnek a legrosszabbra. Én is azt szoktam csinálni.
- Én is, de attól még nem kéne mindenkire a frászt hozni, mi se csináljuk ezt. -Jack még egy dolgot talált, ami közös benne és választottjában, már fel is írta az újabb hasonlóságot a képzeletbeli listájára, ami már így is eléggé hosszú volt.
- De ha igazam van, akkor minden rendben lesz, egyikünk sem fog meghalni.
- Nem is tudom Jack, ahogyan beszélnek, az nem úgy tűnik... -A fiúnak eszében sem volt engedni, hogy a lány rossz megérzései magukkal rántsák szerelmét.
- Nem, nem. Minden rendben lesz, hidd el nekem. Tévedtem valaha is? Inkább ne válaszolj.
A lány halkan felnevetett majd bólintott egyet. Jack is elmosolyodott, ahogyan a lány szemeiből elillant minden rossz és arcára visszatért az a kedves, barátságos mosoly.
- Talán igazad van.
- Biztosan igazam van. Minden rendben lesz.-A lány bólintott mosolyogva.
- Hiszek neked.
- Ajánlom is, különben leragasztom a szádat.
Jack mosolyogva felkelt, a lány is felkelt majd tisztelgett egyet.
- Igenis főnök úr.
- Leléphet közlegény.
Most már mindketten mosolyogva tértek vissza a buszra. A többiek ugyan ott voltak ahol hagyták őket, csak páran mentek még el de mire ők ketten végeztek már mindenki vissza tért és a sofőr a további szökések meggátolására lezárta a jókora fémajtót amit az egyik katona gondosan bezárt belülről.
- Már nincs kiút. - Suttogta vigyorogva Jon, a válasz csak néhány ,,fogd már be,, volt. Az egyik katona megint felkelt, de csak néhány szó erejéig.
- Még van pár perc indulásig, ha akarnak, nyugodtan beszélgessenek, mi elintézzük az ellenőrzéseket.
A katonák ezúttal együttesen vizsgálták át a busz belső oldalának minden centijét. Jól láthatóan nem akarták, hogy bármi miatt meg kelljen állniuk, lezárták az összes tetőablakot, csak egyet hagytak nyílásra, ellenőrizték az ülések rögzítését, a csomagok helyét, a tartályt is megigazgatta, sőt még a Jack által korábban felfedezett szigetelő szalaggal megerősített pontra is ragasztottak még pár rendet.
A szigetelő szalag univerzális volt, azaz akármit meg lehetett javítani vele vagy legalábbis ideiglenesen bárminek az egyben tartására elég volt. Jack azóta nem szerette az efféle probléma megoldást amióta gyerek korában a biciklijét így ,,javította,, meg az apja, a bicikli természetesen éppen akkor adta meg magát, amikor a fiú egy hegy oldalán száguldott le vele.
Összetörte a kezét és mindenhol horzsolások borították a testét, akkor és ott megfogadta, hogy mindig mindent rendesen csinál meg, még ha több időbe és pénzbe kerül is. Így hát morgásával jutalmazta az ügyködő katonákat. Indiana persze csak nevetett, hiszen ő pontosan ismerte a történetet és megértette a fiút.
- Nem túlzás ez egy kicsit? - Kérdezte Anna mikor már ráunt a katonák ügyködésére és hátrafordult a társaihoz.
- Legalább jól végzik a dolgukat. - Natali és Melani egyszerre válaszoltak, de még a vállaikat is egyformán megvonták a válasz mellé.
- Egyet értek velük, amíg miattunk teszik felőlem akár a csavarokat is kicserélhetik. - Motyogta Tefani lehunyt szemekkel, Flóra vállán, aki bőszen bólogatott jelezve, hogy ezúttal is egyet ért kedvesével.
- Neked mi a véleményed Trekkford? - Kiáltott hátra Anna de mindenki tudta, hogy csak az a célja, hogy felébressze a szunyókáló fiút.
- Nekem mindegy. Hallatszott a halk morgás.
- Valamiért sejtettem.
Mindenki nevetve bólogatott ugyanis senki nem várt mást a fáradt fiútól. Trekkfordnak szokása volt, hogy ha felébresztik, álmából csak annyit felel: Nekem mindegy.
- Na és mi a tervetek, ha vége ennek az egésznek?
Cris volt az. A katona hátra fordult, Jack arra gondolt, hogy a társai miatti rossz hangulatot akarja feloldani egy kicsit a barátságos kérdezősködéssel.
- Haza megyek és eliszom azt a rengeteg pénzt, amit a kormányotok a számlámra utal. -Erisel válasza senkit nem lepett meg, valamennyien ezt tervezgették a pénzük egy részével.
- Én a fivéreimmel tartok. - Mondta Jon mintha tudná, hogy Tomas, Erisel válaszához hasonlót akar mondani.
- Veszünk néhány új kütyüt. - Natali és Melani válasza sem volt különösebben meglepő a többiek számára.
- Én... van, mire költsem a pénzt. - Mindenki tudott Anna helyzetéről így csak bólintottak. Cris sem feszegette a témát.
- Én veszek egy szép házat. - Közölte Flóra lelkesen.
- Én pedig hozzá költözöm. - Motyogta Tefani mindenki halkan felnevetve bólogatott.
- Egy újabb küldetésre megyek.
- Én pedig vele tartok. - Eldon és Sam nem voltak a csapat tagjai így különösebben senki nem törődött a válaszukkal.
- Iszunk és iszunk. - Vigyorgott Rex, Wolt csak helyeslően bólogatott, amit Jack egy mosollyal nyugtázott.
- És maga Indiana? Mit tervez, ha véget ér ez az egész?- Cris a mögötte üllő Indiana és Jack felé fordult. Már csak ők maradtak és persze Trekkford akit nem is kérdeztek. Neki úgy is mindegy.
- Haza megyek és lazítok végre egy kicsit. Kifizetem minden tartozásom és végre megveszek pár dolgot, amit régóta kinéztem magamnak. - Cris bólintott.
- És te Jack?
- Én is iszok, egy keveset elvégre nem maradhatok ki.
- Nem bizony tesó. - Vigyorgott Rex, Jack rámosolygott majd visszafordult Cris felé
- Aztán azt hiszem, megteszek végre pár dolgot, amit régóta tervezgetek. - A katona elmosolyodva bólintott.
- Szép tervek, hamarosan alighanem valóra is válnak.
- Te mit tervezel Cris? - Indiana a katonára pillantott. Jack megint csak megdöbbent, mert ő is ezt akarta kérdezni, de megelőzték. Ráadásul éppen a lány, akibe szerelmes volt.
- Hát én haza megyek. Iszok egy kicsit. - Mindenki nevetett és helyeslően bólogatott.
Az alkohol a szigetelő szalag mellett a másik univerzális megoldás szerte a világban. Mindenre jó, mindent rendbe hoz legalábbis egyben tart egy darabig.
- Aztán lazsálok remélhetőleg jó sokáig. Ameddig újra be nem hívnak.
- De még előtte megyünk és kitüntetést veszünk át. - Szólt hátra a sofőr, a katonák most először egyszerre szólaltak fel, egyetértően.
- Ja, igen átvesszük a kitüntetéseinket. - Cris valószínűleg vigyorgott a fekete maszkja alatt, legalábbis Jack ezt vette ki a katona hangjából, ahogyan a többi katona hangjából is.
- Miféle kitüntetést? - Billentette el a fejét kérdőn Indiana.
- Nálunk a küldetés szintje szerint adják a jutalmat. Van az A1, A2,A3 és persze a B1-es szintű küldetés.
- Vagyis? - Pislogott Jack de az egyik katona hátra fordult és meg is kezdte a magyarázatot. -A1 amikor csak megfigyelünk valamit vagy biztosítunk egy nem túl veszélyes helyszínt. Itt esély sincs arra, hogy fegyvert keljen használni, ahogyan arra sem hogy jó fizetést kapj érte. Ide újoncokat küldenek általában. A2 egy kis verekedés, rendfenntartás. Semmi komoly. Ugyancsak újonc meló. A3 személyi védelem, háborús övezetek, kémkedés. B1ez az, amikor nyakig vagy a szarban. Ha túléled, nyakig leszel a pénzben, ha sikeres a küldetés kitüntetést kapsz.
- Szóval mi most.. -Pislogott Jack de a katona meg se várta, hogy befejezze.
- Nyakig vagytok a szarban de mi kihúzunk belőle.
- Hát, köszönöm azt hiszem.-A katona nevetve bólintott. A hangulat sokat oldódott és mindenki elkezdett beszélgetni. Jack is feloldódott egy kicsit, a katonák mégsem meghalni jöttek így ők sem fognak meghalni, ha van egy kis szerencséjük. Hosszú percekig mindenki jól elvolt, de semmi nem tart örökké.
- Kaphatnék egy perc csendet? Ki kell próbálnunk a rádiót különben nem fogunk tudni kapcsolatba lépni a két Hammerrel. -A sofőr szavára mindenki elhallgatott. A férfi csavargatott párat a műszerfalon lévő rádión majd benyomott pár gombot. Külső szemre úgy tűnt fogalma sincs, mit csinál, de a rádióból hamarosan zúgás hallatszott.
- Anya sas halassz engem? Anya sas jelentkezz. -Hallatszott egy női hang a rádióból, feltehetően az egyik kocsi rádiós katonája lehetett az.
- Itt anya sas. Vonal tiszta. Te hallasz engem Sas egy? -A sofőr is halkan beszélt a válasz nem sokat váratott magára.
- Tisztán és érthetően.
- Rendben. Sas kettő, itt anya sas hallasz engem?
- Tisztán és érthetően anya sas. Vonal tiszta.-Ismét egy női hang. Jack meglepődött kissé elvégre a rádiósok elől ültek éppen a sofőrök mellett így ők is nagy veszélynek voltak kitéve, de ha ettől eltekintünk is kevés a női katona. Rögtön kettő egy konvojban furcsa.
- Rendben anya sas mi a terv? Ki vezeti a repülést?
- Sas egy te vezeted a repülést, sas kettő te leszel a megfigyelő, ha zsákmányt láttok alakzatot váltunk.
Jack csak pislogott a furcsa szavakat hallva, megkocogtatta Cris vállát, aki kisvártatva hátra fordult, hogy suttoghassanak egymásnak.
- Ezek mi a szarról dumálnak?
-A repülés az utat jelöli, a mellettünk álló kocsi fog menni elől, mi mögötte és utánunk jön a harmadik kocsi. A zsákmány a lázadók beceneve, az alakzatváltás azt jelenti, hogy a hátsó autó mellénk áll és fedezi a támadási oldalt. De a konvoj nem áll meg.
Jack bólintott.
- De miért beszélnek ennyire érdekesen?
- Mert lehet, hogy lehallgatnak.
- Értem. -Suttogta Jack majd hátra dőlt és figyelte a beszélgetést
- Értettem anya sas, repülési terv tiszta.
- Itt sas kettő, akció idő?
- Sas kettő itt anya sas, akció idő a születés percében, ismétlem a születés percében.
- Itt sas kettő értettem.
- Itt sas egy értettem.
- Szárnyak ellenőrizve? Fiókák rendben?
- Anya sas itt sas egy, szárnyak ellenőrizve a fiókák készen állnak a repüléshez.
- Anya sas itt sas kettő, szárnyak ellenőrizve a fiókák kézen állnak a repülésre.-Jack szinte követni se tudta a gyorsan lezajló párbeszédet. Cris hátra hajolt, mert meg akarta előzni a kíváncsiskodó építészt.
-A születés perce a tíz órát jelöli, amikor indulnunk kell. A szárnyak a két Hammert jelölik, azt kérdezte, hogy ellenőrizték-e a kocsikat.
Jack bólintott, ahogyan a fejében elrendeződtek a szavak és minden jelentést kapott.
- És a fiókák a katonák ugye?
- Ahogy mondod öregem, remélem, hogy az ellenség nem fejti meg ennyire gyorsan, mert ha igen akkor aztán tényleg nyakig vagyunk a szarban.
Jack egyet értett vele és nagyon is remélte, hogy nem jönnek rá a lázadók a beszéd lényegére. Jack az órájára pillantott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése