Még két óra indulásig.
A kapu szerepét betöltő fémből készült sorompó lassan felnyílt, hogy utat engedjen a várva várt vendégnek miközben a lámpák sárgás fénnyel töltötték meg az égboltot. A tábor katonái most mind a dolgukat végezték vagy éppen a barakkok kényelmét kiélvezve aludtak rákényszerítve Jacket és barátait az udvaron üldögélésre ugyanis az építészek szerették, ha van levegő körülöttük és nem kell rengeteg férfi horkolását hallgatniuk.
Az első jármű egy terepszínűre festett Hammer volt rajta egy jókora géppuska toronnyal, amit minden oldalról (kivéve elölről) páncéllapok védtek. A jármű módosított darab volt ez szinte azonnal feltűnt ugyanis majdnem hangtalanul duruzsolt a motor a vastag fémlemezek alatt.
A második jármű a busz volt. Jack és csapata ekkora már ott álltak a kosárpályán és figyelték az érkező konvojt. A busz úgyszintén halk volt és a jókora terep gumik gond nélkül vitték előre a fémtestet. Az ablakokon a hadsereg jele díszelgett tehát az ablak ütésálló volt illetve oldalt (eltekintve az első és hátsó ülések előtti üveglemezektől) rács húzódott végig feltehetően azért, hogy megfogja a nagyobb lövedékeket és repeszdarabokat nehogy átjussanak az üvegen. Az ajtók közül a hátsót behegesztették az ablakait jókora páncéllemezekkel fedték be.
Az elülső ajtó feltárult. Rosszabb volt a helyzet, mint azt Jack gondolta, az ülésekről mindent eltávolítottak, ami kigyulladhatott így csak a fémlemezek maradtak. Ennyit a kényelmes utazásról. Mindent eltávolítottak, ami veszélyt jelenthetett beleértve a légkondicionálót, a csomagtartókat, a kapaszkodó rudakat és minden mást, amire nem volt szükség.
A belső részt többszörösen megerősítették és a padlóra festékkel jeleket fújtak ami a menekülést segítette. Ahogy felsétáltak az aprócska lépcsőn Jack a sofőr helyére pillantott. A szék elég kényelmesnek látszott és egy ventilátor is volt, ami különösen nagy zúgolódást váltott ki a többiekből. Csak ő és Trekkford látták be, hogy a sofőr egész idő alatt ki van téve a veszélynek illetve végig vezetnie kell és még a katonai felszerelést is magán fogja hordani.
Az első és hátsó két ülés mindkét oldalt kényelmesebbnek tűnt, mint a többi. Itt katonák ültek. Ezek az ülések úgy voltak kialakítva, hogy a katonáknak elég mozgásteret engedélyezzenek ahhoz, hogy akár üllőhelyzetből is tüzelhessenek. Bár ezeknél az ablakoknál nem volt védőrács az ablakok belső oldalánál fémlemez volt, de csak annyira, hogy a katona behúzódhasson mögé, de az ellenséget még láthassa.
A hátsó ablak alaposan meg volt erősítve és el volt falazva fémlemezekkel, a hátsó üléssor helyére egy tartályt építettek be, ami csordultig volt üzemanyaggal. A tartályból csövek kúsztak be a padló alá és vezettek a motorhoz legalábbis amennyire Jack meg tudta állapítani. A fiú néhány másodperc után megállapította, hogy a tartály tökéletesen védve van, ugyanakkor ez lenne, az utolsó hely ahová menekülne támadáskor. Ismerte ő a sereg hivatásos építészeinek munkáját és egy hosszabb bámulás és méregetés után már fel is fedezett egy szigetelő szalaggal megerősített pontot.
Remek, morogta magában majd inkább kifelé vette az irányt. Látott már eleget. Húsz perc is eltelt mire mindenki végignézte a busz belsejét és szépen felsorakozott a busz oldalához ugyanis a parancsnok is megérkezett időközben.
-Nos? Elégedettek a járművükkel?
Kérdezte és látszott rajta, hogy ő nagyon is büszke arra a valamire, amit a legtöbben nem neveztek volna járműnek.
-Hát ha maga szerint ezzel kell mennünk akkor ezzel kell mennünk.-morogta Natali majd egy halk sóhajt hallatott. Mások nem voltak ennyire nyugodtak.
-Eszemben sincs a maga járművén elpatkolni.-Lépett előre Tefani s fenyegetőn felemelte rózsaszínre lakkozott körmeit, mint a tanár a krétát mikor csendre akarja inteni a diákot.
-Tegye le a kezét Miss Thombson.
Mormolta a parancsnok, de még nem is sejtette mibe keveredett. Flóra a másodperc tört része alatt kedvese segítségére sietett, tett egy lépést előre és ameddig Tefanit hátrébb lökte egy jókora pofont adott a vén parancsnoknak, aki azt se tudta mit tegyen a meglepettségtől.
-Különben mit tesz? Ha még egyszer fenyegetni meri, én itt helyben megölöm.-Flóra tekintete szinte villámokat szórt. Jack is legalább olyan fejet vágott, mint a parancsnok. Elkerekedett szemekkel nézte az öreget, mint mindenki a kis csapatból. A válasz egy halk sóhaj és egy lágy mosoly volt.
-Tudják mit? Maguk eltűnnek innen és végre nyugtom lesz. Felőlem aztán ott rohadhatnak a sivatagban. Jó utat. Ja, igen. Ők fogják védeni az életüket.
A parancsnok a háta mögött álló katonákra bökött majd elindul a tornya felé abban a tudatban, hogy valószínűleg sosem kell látnia a csapat tagjait. Jack pislogott kettőt majd megrázta a fejét, hogy magához térjen és társaival együtt a közeledő katonákra nézett.
Csak kilencen vannak, nyugtázta a fiú ők lesznek a buszon. A katonák terepszínű felszerelést, arcukon maszkot viseltek és egytől eltekintve mindegyikük egy-egy M-16-os fegyvert szorongatott. Jack elégedett volt, a katonák fegyvere töltve volt és mindegyikük ruházata rejtegetett még egy tucatnyi tárat, gránátokat, egy kést és egy Eagel típusú pisztolyt a hozzá való tárakkal.
A csendet (amit a fiú észre se vett) az egyik katona törte meg, akinél nem volt fegyver csupán a pisztolya.
-Én leszek a sofőrjük. A feladatom annyi, hogy eljuttatom önöket A pontból B pontba élve. Legalábbis igyekszem mindent megtenni ennek érdekében.
A katona hangja nyugodt volt pedig az emberek közül ő volt a legnagyobb veszélyben az úton végig, mégis ez a nyugodtság most átragadt a csapatra. Trekkford a földre ült és unottan nézelődött, Flóra és Tefani egymással voltak elfoglalva, de összességében sikeresnek volt elkönyvelhető, hogy a többiek legalább figyeltek.
-És..a nevét nem akarja elárulni?-Indiana volt az. Jack rögtön ránézett és valósággal itta a szavakat még így is, hogy nem neki szóltak.
-Asszonyom arra semmi szükség. Minket úgy készítettek fel, hogy nem éljük túl ezt az utat. Szólítson kérem sofőrnek.
-A többiek? Nekik sincs nevük?-A kínos csend egyre csak nőtt és hiába az udvariaskodás a katonák nem törtek meg.
-Egyes lövész asszonyom. Lépet elő az egyik katona.
-Kettes lövész.
-Hármas lövész.
-Négyes lövész.
-Egyes fedező lövész.
-Kettes fedező lövész.
-Hármas fedező lövész.
-Négyes fedező lövész.
-Ühm...köszönöm.
Indiana csalódottan lépett hátra, de Jack készen állt a mentésre, egy lépést tett előre és kezet nyújtott a katonák felé.
-Jack, egyes építész.
A többiek nevetve figyelték a fiút és a katonák engedtek neki. Egyesével kezet ráztak az építésszel.
Innen kitört az ismerkedési láz és mindenki mindenkivel kezet rázott. A katonák nyelve is megeredt bár csakis a maguk mérsékelt módján. Az amerikai erősítés nem sokat váratott, az egyenruhások nem voltak hajlandóak elhagyni a buszt, de nem voltak annyira szigorúak, mint a brit társaik és lehúztak egy pár pohárkával.
A végén a csapat lány tagjai még bedobták minden tudásukat (természetesen a Flóra -Tefani párostól eltekintve) és megtudtak ezt-azt az egyik katonától, aki nem akart névtelenül a halálba menni. A katona neve Cristopher vagyis Cris ahogyan magát nevezte.
Az amerikai haditengerészet egyik különleges küldetésekre kiképzett katonája volt, mint ahogy kiderült a többiek is. Egy órával az indulás előtt már mindenki a buszon üldögélt és a katonákkal beszélgettek, de leginkább egymással fecsegtek. Jack csak ekkor ébredt rá mennyire hiányoznak neki ezek a remek pillanatok, régen ugyanis hagyomány volt indulás előtt az, hogy a csapat összeült és egy ital mellett mindent megbeszéltek. Fizetést, részleteket, kétségeket, érveket. Ha valami nem tetszett nem vállalták.
Most azonban itt voltak és nem volt megbeszélés. Furcsa dolgokra képes az idő. A katonák közül valaki rendre eltűnt és ellenőrzött mindent a buszon, már-már félelmetes pontossággal és szigorral. Keréknyomás, motor, olaj szint, üzemanyag összetétel, alváz, lemezek, csövek, vezetékek. Egy szóval minden. Jack eleinte furcsállotta a dolgot de a végére már rendre a katonákkal tartott valaki a csapatból. Egyszer még Trekkfordot is sikerült kirugdosni az utolsó előtti sötét székekből. Mindenki mosolygott, amikor a csendes srác a katonával együtt működve mindent ellenőrzött.
-Közeledik az indulás ideje. Ha valamit meg akarnak tenni, akkor, javaslom, hogy most tegyék meg.
Cris már sokkal barátságosabban beszélt, mint a társai, de még így is érződött belőle a szigor.
-Ugyan mit mégis mit tehetnénk? -Erisel előre dőlt és fejét elbillentve pillantott a katonára.
-Nem tudom. Nézzenek körbe vagy kosarazzanak, esetleg zuhanyozzanak le.
Erisel vigyorogva dőlt hátra.
-Arra céloz, hogy büdösek vagyunk?
Mindenki tudta, hogy a katona nem így gondolta így válasz nem is jött az ostoba kérdésre.
-Nos akkor én a magam részéről iszok egy pár pohár ágyút.
Jon felállt és a fiúk többsége követte kivéve Trekkfordot és Jacket. Bár a magányos farkas már aludt a kényelmetlen ülésen. Flóra és Tefani már eltűntek a többi lány is távozott az ivós ajánlatra kivéve Indianat.
A katonák nyolc széket foglaltak el vagyis négyet négyet mindkét oldalt pontosan egymás mellett, Trekkford hátul aludt így Jack nagy örömére Indiana leült mellé.
-Szóval magukat ide küldték meghalni...vagyis valaki valahol úgy hiszi, hogy mi sem éljük túl?
A lány halkan beszélt és végigmérte a maszk alá rejtett arcokat. Cris szólalt fel.
-Félre értette kisasszony. Nem meghalni jöttünk. Arról van szó, hogy mi különleges katonák vagyunk és a nevünk illetve a kinézetünk csakis a halálunk után fedhető fel.
Cris hangja őszinte volt legalábbis amennyire Jack meg tudta állapítani a dolgot. A férfi nem hazudott vagy ha igen akkor ügyesen csinálta.
-Értem. Vagyis...izé.. azt hiszem, hogy megértettem. De mondják csak miért éppen maguk?
-Mert mi vagyunk a legjobbak.
Jack és Indiana is halkan felnevettek.
-A legszerényebbek igaz?
Cris is halkan felnevetett, amikor rájött mit is mondott.
-Úgy értem, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy önök elérjék a céljukat.
-Megnyugtató.
Jack csak bólintott a lány megjegyzésére mivel egyet értett vele. Mint mindig.
-Miért halnának meg miattunk?
Trekkford tett egy pár lépést előre, át a katonák között majd leült az egyik székre.
-Ez a dolgunk.
Ezúttal egy másik katona válaszolt és a többiek bólintottak jelezve, hogy társuknak igaza van.
-Nem. Ha az lenne a dolguk, hogy meghaljanak, nem lenne magukon méregdrága felszerelés és nem egy páncélozott konvoj kísérné ezt a buszt.
Jack Trekkfordot nézte és elismerte, hogy van abban valami, amit mond. Ha a katonáknak meg kellene halni egyszerűen lelőhették, volna őket.
-Uram a mi dolgunk az önök véd..
-Baromság.
Trekkford közbe nyögött.
-Van egy elméletem uraim. Maguk nem minket, hanem az istenverte felszerelést védik. Nem minket mentenek meg az életük árán is. Azért vannak itt, hogy minket eljuttassanak a fúróhoz, Amerikának meg kell kapnia az olajat bármi áron.
Cris felsóhajtott.
-Ezrével vannak munkások, akik pótolják magukat. Amíg önök elérik, a munkahelyüket élve mit számít az, hogy miért vagyunk itt?
Trekkford elmosolyodott és bólintott.
-Legalább nem néz egészen bolondnak.
Indiana Jackre pillantott, amit a fiú nem tudott hova tenni.
-Akármi a dolguk nagyon köszönöm, hogy megvédenek minket.
Indiana hangja halk volt, de jól érthető a katonák bólintottak.
-Semmiség.
Cris felállt és indult a dolgára Jack, pedig amikor a lány újra rá nézett bólintott és követte őt. A katona az alvázat ellenőrizte miközben Jack a gumikat vizsgálta.
-Tetszik neked a lány igaz?
Jack felkapta a fejét és felnyögött, amikor a feje találkozott a busz egyik páncél lemezével.
-Mi...miről beszélsz?
-Ne tettesd az ostobát Jacky.
Cris megfordult és bár az arca láthatatlan volt a maszk miatt a hangjában érezhető volt, hogy mosolyog, sőt vigyorog, amiért belelát az építész fejébe.
-Én nem tudom, miről beszélsz.
A katona oda sétált a fiúhoz, de végig kopogtatta közben a busz oldalát ezzel ellenőrizve a lemezek tapadását. Minden rendben volt így figyelhetett a beszélgetésre.
-Tudod te azt. A vörös hajú hölgy. Indiana. Látom, hogyan nézel rá.
-Igen..tetszik nekem, na és?
Morgott Jack bár inkább csak magának, amiért ennyire gyorsan lebukott.
-És szerintem te is neki.
A fiú valósággal megfagyott. A gondolat, hogy a gyönyörű teremtés viszonozza az érzéseit egyszerre volt csodás és annyira hihetetlen, hogy nem tudta mit tegyen. Amíg Jack elgondolkodva bámult oda ahol az imént a katona állt Cris ellenőrizte a motort, a vezetékeket, az üzemanyagot majd felment a buszra.
-Az építészünk bajban van talán kéne neki egy kis segítség.
Indiana rögtön ugrott is és lerohant a megfagyott fiúhoz.
-Jack, Jack..Jack!!
Az emlegetett fiú lassan magához tért, megrázta a fejét.
-Igen?
-Jól érzed magad?
A lány arcáról leolvasható volt, hogy nagyon aggódik
-Igen-igen csak elbambultam. Ennyi az egész.
-Akkor jó.
A lány szemeiből bármi kiolvasható volt. Annyira ártatlan volt, hogy sosem gyanakodott senkivel szemben, sosem feltételezett rosszat, még amikor nyilvánvaló volt sem. Ez volt az, ami Jacket vonzotta ugyanakkor ez volt az is, ami miatt a lány nyitott könyv volt a fiúnak.
-Menj csak vissza azt hiszem én inkább lezuhanyzok.
-Rendben van.
A lány mosolyogva sétált vissza a buszra, Jack még egy pillantást vetett rá majd elindult a barakk felé, hogy lehűtse magát. Amint átszelte a távolságot, mit sem törődve az alvókkal ledobálta a ruháit majd belépett a zuhanyzó részlegbe és magára engedte a hideg vizet.
Egészen megszokta már a teste a meleget, de még így is frissítően hatott a mások számára annyiszor átkozott hideg víz. Jack gondolatai elkalandoztak talán azt sem vette volna észre, ha kivételesen van meleg víz.
Indiana a gondolatok fő tárgya. Miért van az, hogy ha a közelében van, nem tudja elmondani mit, érez pedig korántsem annyira nehéz. Már rengetegszer megpróbálta a tükör előtt és ott mindig sikerült, de az életben valahogy sosem pedig alkalma is lett volna rá, de mégsem.
Amióta megérkeztek ebbe az országba sikerült, ha nem is egészen, de részlegesen elnyomnia a gondolatait azonban most a katona szavai a felszínre csalták az érzelmeket és a hideg víz is kevés volt, hogy lenyugtassa a fiút. Végül Jack megelégelte a dolgot és úgy döntött a napló segítségét kéri. Megtörölközött majd felöltözött és leült a barakk elé a homokba, hogy nyugodtan írhasson.
2014. Június.10 Hétfő.
Kedves naplóm. Meg gondoltam magam és mégis írni fogok.
Néha csak az írás jelent nekem menedéket. Mindenki leissza magát a sárga földig, csak mert félnek az utazástól és a haláltól, alig hiszem el, hogy az én legnagyobb gondom az érzéseim. Mi történik, ha úgy halok meg, hogy nem fogja tudni mit, érzek iránta? Vagy ő hal meg anélkül, hogy tudná?
Sosem bocsátanám meg magamnak. Ha jól emlékszem lesz egy megálló az úton. Ott majd félre hívom, és ha világ a világ, akkor is megtudja, mit érzek. Az isten verje, meg nem vagyok gyerek. Ha meg nem akar, tőlem semmit megverem Crist és még mindig barátok maradhatunk. Azt hiszem mindent elmondtam, amit akartam szóval legközelebb már csak holnap beszélünk.
Ezúttal remélhetőleg nem jut eszembe semmi.
Megjegyzés: Maradj a táskába, mert neked nem adnak golyóálló mellényt.
Jack összecsukta a naplót majd gondosan visszarakta a táskája zsebébe. Az Amerikai katonák segítségével gyorsan összeszedték a társait, akik a sok alkoholtól már a padok alatt hevertek. Lefektette őket néhány halk sóhajtás kíséretébe majd ő is ivott egy pohárkával csak lazítás gyanánt. Nem sok ideje lesz a társainak aludni, de a katonák (ha más nem a parancsnok) biztosan szívesen segítene felpakolni őket. Jack a falon lévő órára pillantott.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése